Karacs-tripla és szép helytállás a kupában
Futsalcsapatunk a Magyar Kupa második fordulójában az Aramis ellen lépett pályára. Együttesünk megszorongatta NB I-es riválisát, még vezettünk is az első félidőben, végül azonban búcsúzni
Futsalcsapatunk a Magyar Kupa második fordulójában az Aramis ellen lépett pályára. Együttesünk megszorongatta NB I-es riválisát, még vezettünk is az első félidőben, végül azonban búcsúzni
Futsalcsapatunk már 5-2-re is vezetett a listavezető Haladás II otthonában, ám végül pont nélkül jött haza a szombathelyi túráról. Rengeteg hiányzónk volt, így ezúttal csak
Futsalcsapatunk a tavalyi bajnokság harmadik helyezettje ellen fel tudott állni négygólos hátrányból, ám végül nem sikerült pontot szereznünk a PEAC ellen. Bár a pécsiek még
Futsalcsapatunk megszerezte fennállása első NB II-es sikerét. A történelmi mérkőzés pedig igazán különlegesre sikeredett: 8-2-es, kiütéses sikert arattunk! Parádés szezonkezdet után két csalódást keltő vereséggel
Futsalcsapatunk sokáig vezetett az ELTE-BEAC elleni rangadón, ám végül egy utolsó pillanatokig kiélezett találkozón 5-4-es veresgét szenvedett. Ezúttal közel teljes csapattal vártuk az ELTE elleni
Futsalcsapatunk tavaly alakult meg, első szezonjában pedig feljutó helyen állt, amikor a koronavírus-járvány félbeszakította az idényt. Együttesünk hazai pályán az egész szezon során veretlen volt,
Elszenvedte első 2020-as vereségét futsalcsapatunk. Rengeteg hiányzóval utaztunk Tihanyba, és bár 35 percig tartottuk magunkat, a végjáték ellenfelünknek sikerült jobban. Az első idegenbeli NB II-es
Futsalcsapatunk történelme első NB II-es mérkőzésén bravúros döntetlent ért el hazai pályán a TF-fel szemben. 2020. szeptember 7. Fontos dátum volt ez futsalcsapatunk számára, hiszen
Futsalcsapatunk felkészülési mérkőzésen 6-3-ra legyőzte a szintén az NB II-re készülő Hidegkútat. Nehéz kezdés után a második félidőben a négy gólig jutó Csanády Péter vezetésével
Tovább erősödik az NB II-re készülő futsalcsapatunk! Együttesünk kerete az FTC-től érkező rutinos játékossal, Temesi Norberttel bővült. Temesi Norbertet a hazai futsalt kedvelőknek nem kell
Ez a weboldal sütik segítségével javítja az Ön élményét, miközben Ön a weblapon navigál. Ezekből a sütikből a szükség szerint besorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Ezenkívül harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek nekünk elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön hozzájárulásával tárolja az Ön böngészőjében. Önnek lehetősége van ezeknek a sütiknek a letiltására is. Ezeknek a sütiknek a letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményre.