Háromgólos előny után nagyon fájó vereség

Futsalcsapatunk sokáig vezetett az ELTE-BEAC elleni rangadón, ám végül egy utolsó pillanatokig kiélezett találkozón 5-4-es veresgét szenvedett.

Ezúttal közel teljes csapattal vártuk az ELTE elleni mérkőzést. A két csapat a nyáron felkészülési mérkőzésen már összecsapott, akkor mi nyertünk, ám ezúttal nehezebb találkozó várt ránk.

Ennek ellenére az első negyedóra álomszerűre sikeredett. Sok helyzetet dolgoztunk ki, a 7. percben pedig egy gyönyörű csel után Apatini Márkot buktatták, a jogosan megítélt büntetőt pedig a sértett gólra váltotta (1-0).

Egy perccel később Kulik Renátó remek keresztpasszát Karacs Dániel váltotta gólra (2-0). Az ELTE igencsak kemény játékot mutatott be, és nagyon hamar összejött a hatodik faultja. A 14. percben Machalek Attila talált be kisbüntetőből, így már hárommal mentünk (3-0).

Idáig minden rendben volt, innentől kezdve azonban sajnos megfordult a találkozó képe. Egy perccel később újabb kisbüntetőt rúghattunk, ám ezúttal Machalek nem talált a kapuba. Újabb két perc elteltével egy eladott labdát követően Szini László szépített, majd a szünet előtt Várkonyi Barnabás is bevette a kapunkat (3-2).

Amilyen rosszul fejeztük be az első félidőt, olyan rosszul kezdődött a második, Spáth Márton két perc elteltével egyenlített (3-3). A 25. percben Gémesi Áron könyökkel, futsalpályára nem illő mozdulatot mutatott be, azonnal villant a jogos piros. Az emberelőnyt nagyszerűen használtuk ki, Temesi Norbert vette vissza a vezetést (4-3).

Újra megvolt az esélyünk kézbe venni a találkozót, ám egy perccel később sajnos büntetőt kapott ellenfelünk, a jogos ítéletet Gergály Gyula vágta az egész mérkőzésen bravúrosan védő Borsi Dávid kapujába (4-4).

A 35. percben Kulik Renátó megkapta a második sárga lapját, a négy a hármas szituációt sokáig nagyszerűen védekeztük, ám végül Szini László be tudta venni a kapunkat (4-5). Átálltunk az öt a négyre, meg is volt a ziccerünk belőle, de sajnos nem sikerült az egyenlítés, így bár egy nagyszerű, közönségszórakoztató mérkőzést játszottunk, pont nélkül maradtunk.

FÉRFI FUTSAL NB II, NYUGATI CSOPORT, 3. FORDULÓ
BAK – ELTE-BEAC 4-5 (3-2)
BAK:
Borsi – Apatini, Kulik, Karacs, Temesi – Arany (k), Kántor, Nagy, Köntés, Machalek, Tóth, Németh, Csanády. Játékos-edző: Kántor Barnabás
ELTE: Sajben – Gergály, Szini, Spáth, Dauner – Daradics (k), Gémesi, Boros, Dunai, Appl, Várkonyi, Szekér. Vezetőedző: Dunai András
Gól: Apatini (7.), Karacs (8.), Machalek (14.), Temesi (26.), ill. Szini (17., 37.), Várkonyi (20), Spáth (22.), Gergály (27.)

Legutóbbi bejegyzések

Károly Jenő válogatott

Az egyik klublegendákról, Károly Jenőröl éppen most emlékeztek meg egy oldalon a válogatott meccsek kapcsán. Tudjátok hogy mennyire fontos nekünk a BAK múltja, eredményei, a

Bita-dupla után nem sikerült a pontszerzés

Futsalcsapatunk pont nélkül maradt a Dunaújváros ellen, bár két góllal is vezettünk, a vendégek fordítani tudtak. Nagyszerűen indult a találkozó a Sport11-ben, hamar kétgólos előnybe

Nem sikerült a pontszerzés Nagykanizsán

Futsalcsapatunk pont nélkül jött haza az NB II rájátszás második körének első mérkőzéséről. Miután hazai pályán magabiztos győzelmet arattunk, reménykedve utazhattunk el az idegenbeli bajnokira

Írj nekünk!

P