Nyolc gólt vágtunk – megvan az első NB II-es siker!

Futsalcsapatunk megszerezte fennállása első NB II-es sikerét. A történelmi mérkőzés pedig igazán különlegesre sikeredett: 8-2-es, kiütéses sikert arattunk!

Parádés szezonkezdet után két csalódást keltő vereséggel folytattuk az NB II-t, de aztán éppen jókor jött egy kéthetes szünet számunkra, mivel ebben az időszakban sok sérült és beteg játékosunk volt, de nagyrészt fel tudtak épülni erre a meccsre. A legutóbbi keretünkből Kulik Renátó eltiltás, Nagy Tamás és Kántor Barnabás sérülés miatt hiányzott.

Ott volt viszont a pályán Temesi Norbert, aki Apatini Márk remek csele és szép passza után már az első percben megszerezte a vezetést (0-1). Két perccel később sajnos egyenlített az UTE, Szamosi Péter volt eredményes (1-1).

Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de az újabb vezető gól sokáig nem akart eljönni. A 10. percben aztán ismét Apatini villant, csak szabálytalanul tudták szerelni az ötösnél, így büntetőhöz jutottunk. A labda mögé Temesi állt, és nem hibázott (1-2).

Ezt követően pedig már nem volt megállás, beindult végre a BAK-gólgyár: Németh Gábor, Tóth Gábor és Csanády Péter is betalált, több alkalommal is végigjátszott helyzetekből találzunk be, így 5-1-es előnnyel mehettünk a szünetre.

Némileg csalódást okozhatott, hogy voltak kihagyott helyzetek, és a második félidőben folytatódott a pechszéria: sorra rúgtuk a kapufákat, vagy éppen ziccerben a kapusba lőttük a labdát.

A 36. percben aztán végre megtört a gólcsend, Apatini fejezett be egy újabb végletekig kijátszott helyzetet, majd egy gyönyörű egyéni villanás után szinte azonnal újabb gólt lőtt (7-1). Az utolsó nyolc percre a parádésan védő László Dánielt Borsi Dávid váltotta, és élt is a lehetőséggel, ő is bravúrt bravúrra halmozott!

A 37. percben Huszty Dániel révén szépítettek a lilák, de az utolsó szó a mienk volt, Karacs Dániel is be tudott találni, beállítva ezzel a 8-2-es végeredményt! Nem akármilyen különbségű sikerrel lett meg így az első NB II-es győzelem, nagy örömre adott okot a gólerős játékunk, a parádés kapusteljesítmény, ugyanakkor a helyzetkihasználáson és a védekezésen még van mit javítani.

Összességében viszont ez egy boldog este volt, jövő héten azonban nehezebb feladatok várnak ránk, előbb a Pécs jön hozzánk, majd mi utazunk Szombathelyre, csütörtökön pedig az NB I-es Újpesttel játszunk felkészülési mérkőzést.

FUTSAL NB I, 4. FORDULÓ
UTE – BAK 2-8 (1-5)

UTE: Szőczei – Hujber, Szamosi, Genczler, Szálas – Gárdosi (k), Zalatnay, Gáspár, Huszty, Szűcs.
BAK: László – Temesi, Köntés, Apatini, Karacs – Németh, Machalek, Tóth, Csanády. Vezetőedző: Kántor Barnabás
Gól: Szamosi (3.), Huszty (37.), ill. Temesi (1., 10.), Németh (15.), Tóth (19.), Csanády (20.), Apatini (36., 36.), Karacs (39.)

Legutóbbi bejegyzések

Háromszoros válogatott a BAK kispadján

A háromszoros válogatott, a Dunaferr csapatával játékosként bajnoki címet nyert Nagy Tamás lett a több mint százhúsz éves Budapesti Atlétikai Klub labdarúgócsapatának vezetőedzője. Nagy Tamás

Peches vereséggel zártuk az évet

Az utolsó 2020-as bajnokinkon 6-3-as vereséget szenvedtünk a Tihanytól. Az ősszel idegenben a Tihany 4-2-re legyőzött minket, így fütött minket a bizonyítási vágy, ráadásul akkor

Bravúrgyőzelem a dobogós otthonában!

Hiába hiányzott három alapemberünk, futsalcsapatunk magabiztos győzelmet aratott a fordulót a harmadik helyen megkezdő REAC otthonában! Többek között Karacs Dániel, Kulik Renátó és Csanády Péter

Írj nekünk!

I am text block. Click edit button to change this text. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.