Egy parádés félidő után a listavezetőnél maradtak a pontok

Futsalcsapatunk már 5-2-re is vezetett a listavezető Haladás II otthonában, ám végül pont nélkül jött haza a szombathelyi túráról.

Rengeteg hiányzónk volt, így ezúttal csak hét mezőnyjátékossal és egy kapussal tudtunk elindulni péntek délután. Ellenfelünk az eddig százszázalékos Haladás II volt. Vatamaniuc-Bartha Dávid révén hamar előnybe kerültek a hazaiak, de két perccel később Tóth Gábor lőtt remek gólt szabadrúgásból.

Ismét Vatamaniuc-Bartha talált be ezt követően, ám utána nagyszerű időszakot produkáltunk. Csanády Péter góljával egyenlítettünk, majd Temesi Norbert már a vezetést is megszerezte! A szünet előtt még egyszer betalált Csanády, sőt, a második félidő elejére már mesterhármasnál járt.

A Haladás azonban átállt az öt a négyre, amit az első percekben még jól védekeztünk, de aztán a hazaiak fel tudták törni a védelmünket, és egyre jobban elfogytunk, ráadásul Tóth megsérült, így meg tudták fordítani a találkozót. A végére már mi álltunk át a kapus nélküli játékra, és bár közel jártunk az egyenlítéshez, a végén még mi kaptunk kettőt, így végül 8-5-re nyertek a szombathelyiek.

A bajnokságban most két hét pihenő vár ránk, de csütörtökön lesz mérkőzésünk, a kupában az Aramisszal játszunk Budaörsön.

FÉRFI FUTSAL NB II, NYUGATI CSOPORT, 6. FORDULÓ
HALADÁS VSE II – BAK 8-5 (2-4)
BAK:
László – Temesi, Kántor, Csanády, Kulik – Németh, Köntés, Tóth. Játékos-edző: Kántor Barnabás
Gól: Vatamaniuc-Bartha (2), Kovács, Németh, Papp (2), Szakasics, ill. Tóth, Csanády (3), Temesi

Legutóbbi bejegyzések

Károly Jenő válogatott

Az egyik klublegendákról, Károly Jenőröl éppen most emlékeztek meg egy oldalon a válogatott meccsek kapcsán. Tudjátok hogy mennyire fontos nekünk a BAK múltja, eredményei, a

Bita-dupla után nem sikerült a pontszerzés

Futsalcsapatunk pont nélkül maradt a Dunaújváros ellen, bár két góllal is vezettünk, a vendégek fordítani tudtak. Nagyszerűen indult a találkozó a Sport11-ben, hamar kétgólos előnybe

Nem sikerült a pontszerzés Nagykanizsán

Futsalcsapatunk pont nélkül jött haza az NB II rájátszás második körének első mérkőzéséről. Miután hazai pályán magabiztos győzelmet arattunk, reménykedve utazhattunk el az idegenbeli bajnokira

Írj nekünk!

P