Remek első félidő, a végjátékon kell még javítani

Nem sikerült a bravúr a Szigetszentmiklós otthonában, bár vezettünk, és sokáig szépen tartottuk magunkat esélyesebb ellenfelünk otthonában, a végjáték a hazaiaké volt.

Kulcsjátékosaink közül egy sornyi hiányzott, Lőrinczy Soma, Biró József, Nagy Tamás és Csanády Péter sem volt bevethető, éppen ezért különösen bravúros volt, hogy a második percben egy nagyszerű kontra végén Karvalics Bence megszerezte első BAK-Maximo-gólját, és előnybe kerültünk. A találkozón debütált új igazolásunk, Grajzel Donáth, aki remek játékkal mutatkozott be.

A kilencedik percig hibátlan volt a védekezés, akkor viszont egy elcsúszást kíméletlenül kihasznált ellenfelünk. A szünetig többször is visszavehettük volna a vezetést, sajnos a legtöbbször centik hiányoztak hozzá. A félidő végén egy vitatható büntetőt Borsi Dávid megfogott, így döntetlennel mentünk a pihenőre.

A második játékrészben is szervezetten, jól védekeztünk, és sokáig tartottuk az eredményt, a 29. percben azonban Nagy Roland távoli góljával előnybe került a Szigetszentmiklós.

A végjátékban ismét vitt minket előre a szívünk, öt a néggyel is próbálkoztunk, ám ezekből a kísérletekből csak újabb kapott gólok lettek, az 5–1-es végeredmény nem tükrözi hűen a játék képét, sok pozitívum volt a meccsben, amire lehet építeni a továbbiakban.

FÉRFI FUTSAL NB II NYUGATI CSOPORT, 4. FORDULÓ
SZIGETSZENTMIKLÓS – BAK-MAXIMO 5–1 (1–1)

BAK-MAXIMO: Borsi – Matyó, Karvalics, Frankovszky, Kántor – Pető, Grajzel, Cseh, Eszes

Legutóbbi bejegyzések

Károly Jenő válogatott

Az egyik klublegendákról, Károly Jenőröl éppen most emlékeztek meg egy oldalon a válogatott meccsek kapcsán. Tudjátok hogy mennyire fontos nekünk a BAK múltja, eredményei, a

Bita-dupla után nem sikerült a pontszerzés

Futsalcsapatunk pont nélkül maradt a Dunaújváros ellen, bár két góllal is vezettünk, a vendégek fordítani tudtak. Nagyszerűen indult a találkozó a Sport11-ben, hamar kétgólos előnybe

Nem sikerült a pontszerzés Nagykanizsán

Futsalcsapatunk pont nélkül jött haza az NB II rájátszás második körének első mérkőzéséről. Miután hazai pályán magabiztos győzelmet arattunk, reménykedve utazhattunk el az idegenbeli bajnokira

Írj nekünk!

P