Nagyszerű helytállás a listavezető otthonában

A szezon legnehezebb mérkőzésén sokáig vezetni tudtunk a listavezető TF vendégeként, a végén azonban nem volt mellettünk a szerencse, és kétgólos vereséget szenvedtünk.

Sok nehézséggel vágtunk neki a találkozónak, Balán Gábor, Köntés Balázs, Schönauer Ádám és Pető Márk sem tudott ott lenni a meccskeretben, valamint a már régebb óta hiányzó Csanády Péter sem.

Így csupán nyolc mezőnyjátékossal vágtunk neki a találkozónak, és az ötödik percben a góllövőlistát vezető Szalmás Zoltán révén előnybe került az ellenfelünk. A védekezésünk azonban remek volt, és egyre több helyzetet tudtunk mi is kialakítani.

A 14. percben Lőrinczy Soma lépett ki, eltolta a kapus mellett a labdát, majd egalizált. Csupán egy perccel később Pellei Bendegúz volt nagyon harcos, a labdaszerzését követően Lőrinczyhez játszott, aki ismét nem hibázott.

Nagy meglepetésre így előnnyel mentünk a szünetre, ráadásul a 25. percben Nagy Tamás hatalmas gólt lőtt, így elmentünk kettővel. Sajnos hamar jött Dudás Dániel válasza, két perccel később pedig Kocsi Henrik lövése elképesztően pechesen pattant a számunkra, és a kapuban kötött ki.

Borsi Dávid bravúrt bravúrra halmozott, ezért is volt nagyon fájó, hogy egy újabb megpattanó lövéssel már előnybe is került a TF. A 38. percben aztán Nagy Tamás megkapta a második sárgáját, ellenfelünk így emberelőnyben támadott, nagyszerűen védekeztünk, de a két perc lejárta előtt Kiss Gábor betalált.

A végére átálltunk az öt a négyre, amiből Lőrinczy megszerezte szezonbeli második mesterhármasát, de sajnos kaptunk is egy üreskapus gólt, így a vége 6-4-es hazai győzelem lett, de a péntek esti teljesítményére minden BAK-játékos büszke lehetett!

Folytatás hétfőn, a Hidegkút ellen az Aramis-csarnokban. Van miért visszavágnunk a sereghajtónak…

FÉRFI FUTSAL NB II NYUGATI CSOPORT, 20. FORDULÓ
TF SE – BAK 6-4 (1-2)
BAK
: Borsi – Kántor, Bura, Németh, Lőrinczy – László (k), Nagy, Kolompár, Pellei, Czinege, Machalek. Játékos-edző: Kántor Barnabás
Gól: Szalmás, Dudás, Kocsi, Czinege (öngól), Kiss, Fritz, ill. Lőrinczy (3), Nagy

Legutóbbi bejegyzések

Károly Jenő válogatott

Az egyik klublegendákról, Károly Jenőröl éppen most emlékeztek meg egy oldalon a válogatott meccsek kapcsán. Tudjátok hogy mennyire fontos nekünk a BAK múltja, eredményei, a

Bita-dupla után nem sikerült a pontszerzés

Futsalcsapatunk pont nélkül maradt a Dunaújváros ellen, bár két góllal is vezettünk, a vendégek fordítani tudtak. Nagyszerűen indult a találkozó a Sport11-ben, hamar kétgólos előnybe

Nem sikerült a pontszerzés Nagykanizsán

Futsalcsapatunk pont nélkül jött haza az NB II rájátszás második körének első mérkőzéséről. Miután hazai pályán magabiztos győzelmet arattunk, reménykedve utazhattunk el az idegenbeli bajnokira

Írj nekünk!

P