Felálltunk a padlóról, de egy góllal alulmaradtunk

Futsalcsapatunk négygólos hátrányban volt az UTE elleni rangadón, majd felállt, és nagyon közel volt az egyenlítéshez, a szerencse azonban ezúttal elkerülte a mieinket.

Ősszel 8-2-re kiütöttük az UTE-t, de akkor hiányzott ellenfelünk legjobbja, Czerman Márk, és rajta kívül is voltak új játékosok a liláknál, míg mi ezúttal egy megfiatalított csapattal léptünk pályára. Harciasan vetettük bele magunkat a találkozóba, de Genczler Kornél sajnos korán megszerezte a vezetést, majd tíz perc alatt újabb két gólt szerzett (0-3).

Bár csapatszinten nagyon harcosan játszottunk ezúttal, az egyéni hibákból gólokat kaptunk, és a szünet előtt Ilyés Róbert tovább növelte a vendégek előnyét (0-4). A szünet előtt többször is nagyon közel jártunk a gólhoz, Nagy Tamás és Kántor Barnabás is kapufát lőtt, utóbbi szabadrúgása pedig a kapu torkából pattant ki egy védőről.

A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy nincs még veszve minden, és letámadtuk ellenfelünket. A 27. percben Karacs Dániel szerzett labdát, Kántorral kényszerítőzött, majd a kapuba lőtt (1-4). László Dániel hatalmas védésekkel tartott minket meccsben, majd Temesi Norbert végzett el gyorsan egy szabadrúgást, amit Németh Gábor a kapuba lőtt – a játékvezetők azonban nem adták meg a gólt, hogy miért, arról fogalmunk sincsen…

Egy perccel később Kántor támadta le Huszty Dánielt, akinek a passzába pont úgy ért bele, hogy a labda a kapuba pattant (2-4). Öt a négyben támadtunk tovább, és az imént mellénk álló szerencse átpártolt a másik oldalra, játékos-edzőnk visszapassza épphogy elcsorgott Karacs mellett, és olyan peches irányt vett a labda, hogy végiggurult az egész pályán, majd a kapuban kötött ki (2-5, öngól).

Három perccel később Karacs szépített éles szögből (3-5), majd Lőrinczy Soma első lövése még kijött a blokkról, de a lepattanó labda Kántor elé került, aki a kapuba bombázott (4-5). Tovább támadtunk öt a négyben, de sajnos volt benne egy labdavesztés, amiből Genczler megszerezte a negyedik találatát, ám Karacs passzából azonnal jött Lőrinczy válasza (5-6).

Az utolsó másfél percben még nyomtunk az egyenlítésért, Kántor újabb kapufát lőtt, Karacs és Nagy lövését is blokkolták, így az UTE megtartotta az előnyét. Megérdemeltük volna az egy pontot legalább, sajnos azonban ez most nem jött össze.

Futsalcsapatunk vasárnap Tápiószentmártonban futsaltornán vesz részt, majd hétfőn nagyon nehéz feladat vár a mieinkre, amikor Pécsre utazunk a 16. fordulóban.

FUTSAL NB II, NYUGATI CSOPORT, 15. FORDULÓ
BAK – UTE 5-6 (0-4)

BAK: László – Bura, Németh, Köntés, Csikós – Karacs, Temesi, Lőrinczy, Nagy, Kántor, Pellei, Czinege. Játékos-edző: Kántor Barnabás
Gól: Karacs (2), Kántor (2), Lőrinczy

Legutóbbi bejegyzések

A szezon legjobb játékával nagy győzelem!

Futsalcsapatunk a második rájátszsásbeli mérkőzését is megnyerte! Ellenfelünk az alsóháznak első helyen nekivágó Tihany volt, ennek ellenére nagyon simán, 6-1-re nyerni tudtunk! Az alapszakaszban oda-vissza

Megint elhoztuk a három pontot Pécsről!

Futsalcsapatunk újra győzni tudott Pécsen! A PEAC otthonában aratott sikerrel két helyet feljebb léptünk a tabellán. A vidéken megrendezett mérkőzéseken minden csapat, így mi is

Megint hiába volt meg az előny

Ismét győztes állásból veszítettünk, ezúttal az Érd ellen vezettünk 3-1-re, ám végül pont nélkül maradtunk. A szezonban másodszor látogattunk Érdre, ezúttal hivatalosan mi voltunk a

Írj nekünk!

I am text block. Click edit button to change this text. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.