Bravúrgyőzelem a dobogós otthonában!

Hiába hiányzott három alapemberünk, futsalcsapatunk magabiztos győzelmet aratott a fordulót a harmadik helyen megkezdő REAC otthonában!

Többek között Karacs Dániel, Kulik Renátó és Csanády Péter nélkül vágtunk neki a REAC elleni mérkőzésnek. Ellenfelünk kiváló pozícióból várhatta a találkozót, amellett, hogy a harmadik helyen állt, egyetlen csapatként le tudta győzni az addig százszázalékos Haladás II-t. Visszatért ugyanakkor a kapunkba csapatkapitányunk, László Dániel, aki a múlt héten remeklő Borsi Dávidhoz hasonlóan szintén kiválóan védett.

Most már szokásunkká válik, és remélhetőleg ezt továbbra is meg tudjuk tartani, hogy nagyszerűen kezdjük a meccset. Az ötödik percben Apatini Márk, a hetedikben Temesi Norbert talált be. Két kiválóaságunk a szezon egyik legjobb mérkőzését produkálta, nagyszerűen futsaloztak mindketten!

Ezt követően nem várt a REAC, azonnal átállt az öt a négyes játékra, és a szünet előtt egyenlíteni tudott, Orosz Ákos és Kaszala Patrik is betalált. A szünetben hosszabban átbeszéltük az emberhátrányos védekezést, és a második félidőre hatalmasat javult a játékunk!

Olyannyira, hogy nemcsak nem kaptunk újabb gólt a REAC öt a négyezéséből, hanem a labdaszerzéseket követően átvettük a vezetést! A 24. percben Temesi talált be ismét, majd három perccel később már mesterhármasnál járt! Rutinos játékosunk hátsó emberként is már 10 gólnál jár a szezonban!

A 28. percben Köntés Balázs is kihasznált egy üreskapus lehetőséget, majd Apatini végleg eldöntötte a találkozót, melyen Lőrinczy Soma is megszerezte első NB II-es gólját, támadónk nagyon szépen lőtte ki a bal felső sarkot.

A végén még Sztojanovits Zoltán révén szépített ellenfelünk, de már nem volt esélye visszajönni a mérkőzésbe, nagy győzelmet arattunk, 7-3-ra nyertünk, és immár négy mérkőzés, október 16. óta veretlenek vagyunk, valamint felléptünk a nyolcadik helyre.

FÉRFI FUTSAL NB II, NYUGATI CSOPORT, 11. FORDULÓ
REAC – BAK 3-7 (2-2)

BAK: László – Temesi, Köntés, Apatini, Czinege – Nagy, Kántor, Németh, Lőrinczy. Játékos-edző: Kántor Barnabás
Gól: Orosz, Kaszala, Sztojanovits, ill. Apatini (2), Temesi (3), Köntés, Lőrinczy

Legutóbbi bejegyzések

Károly Jenő válogatott

Az egyik klublegendákról, Károly Jenőröl éppen most emlékeztek meg egy oldalon a válogatott meccsek kapcsán. Tudjátok hogy mennyire fontos nekünk a BAK múltja, eredményei, a

Bita-dupla után nem sikerült a pontszerzés

Futsalcsapatunk pont nélkül maradt a Dunaújváros ellen, bár két góllal is vezettünk, a vendégek fordítani tudtak. Nagyszerűen indult a találkozó a Sport11-ben, hamar kétgólos előnybe

Nem sikerült a pontszerzés Nagykanizsán

Futsalcsapatunk pont nélkül jött haza az NB II rájátszás második körének első mérkőzéséről. Miután hazai pályán magabiztos győzelmet arattunk, reménykedve utazhattunk el az idegenbeli bajnokira

Írj nekünk!

P