A szezon legjobb játékával nagy győzelem!

Futsalcsapatunk a második rájátszsásbeli mérkőzését is megnyerte! Ellenfelünk az alsóháznak első helyen nekivágó Tihany volt, ennek ellenére nagyon simán, 6-1-re nyerni tudtunk!

Az alapszakaszban oda-vissza kikaptunk a Tihanytól, amely épphogy lemaradt a felsőházról, az alsóháznak így az első helyen vágott neki. Igaz, a rájátszást nem kezdte jól, három meccsen csupán két pontot szerzett.

Mindkét oldalon bőven voltak hiányzók, mi nyolc mezőnyjátékost tudtunk bevetni, és ez volt az első hazai meccsünk az Aramis-csarnokban a rájátszásban, mivel az előző kettőt a Hidegkút, illetve az Érd elhalasztotta.

Kiélezetten kezdődött a mérkőzés, a 7. percben egy labdaszerzés és egy remek csel után Beszterczei Attila lőtt nagy gólt, új igazolásunk ezzel mind a három meccsén eredményes tudott lenni BAK-mezben! (1-0)

A vendégek több nagy ziccert is kialakítottak, László Dániel azonban hatalmas bravúrokkal tartotta az előnyünket, egészen a 18. percig, amikor egy oldalberúgás Lőrinczy Somán megpattant és a kapunkban kötött ki (1-1, öngól).

Házi gólkirályunk azonban hamar javított, a szünet előtt, egy újabb labdaszerzés után Lőrinczy kilépett, elfektette a Tihany kapusát, majd a hálóba lőtt (2-1), ennek köszönhetően pedig előnnyel mentünk a pihenőre.

A második félidő harmadik percében újabb kontra végén Nagy Tamás parádés gólt lőtt, átemelve a vendégek kapusát (3-1). Az addigi nagy nyomás tovább nőtt rajtunk, a Tihany beszorított minket, de hatalmas szívvel óriásit küzdöttünk, és tartottuk az előnyt. A vendégek statisztikája alapján 22 lövés ment László kapujára, ebből 21-et védett, és csupán a megpattanó lövés kötött ki a kapujában! Ráadásul emellett bemutattunk 17 blokkot is, azaz a 40 perc tiszta játékidő alatt 39 lövésből 38-at megakadályoztunk!

Ráadásul amellett, hogy hátul remekeltünk, a végén még elől is villantunk. Ellenfelünk átállt az öt a négyre, de azt is jól védekeztük, majd egy nagyszerű támadás végén Lőrinczy lövése még kipattant, ám Pető Márk csaknem félpályáról betalált, ezzel eldöntötte a mérkőzést (4-1).

Ám itt még nem volt vége, Bura Attila és Beszterczei parádés összjátékából utóbbi, majd a mérkőzés vége előtt Nagy Tamás is megduplázta saját góljainak a számát, így végül 6-1-re nyertünk! Érdekesség, hogy az eddigi összes győzelmünk idegenben született, tehát ez volt az első hazai NB II-es sikerünk.

Péntek este a szezon legjobb játékát mutattuk be! Játszottunk már hasonlóan jól, sőt, volt már nagyobb győzelmünk is, de ekkora küzdéssel, ennyire eredményesen elől és hátul még egyszer sem futsaloztunk!

Nagyszerűen kezdtük tehát a rájátszást, ezzel a győzelemmel egy pontra feljöttünk az első helyen álló, de két meccsel többet játszó Tihanyra, és a Nagykanizsával holtversenyben a legjobban állunk a vesztett pontok tekintetében. Következő ellenfelünk éppen a kanizsai együttes lesz, április 26-án utazunk hozzájuk.

FÉRFI FUTSAL NB II, NYUGATI CSOPORT, ALSÓHÁZ, 4. FORDULÓ
BAK – TIHANY 6-1 (2-1)
BAK: László – Németh, Bura, Pellei, Lőrinczy – Beszterczei, Pető, Nagy, Machalek. Vezetőedző: Kántor Barnabás
Gól: Beszterczei 2, Lőrinczy, Nagy 2, Pető

Legutóbbi bejegyzések

Károly Jenő válogatott

Az egyik klublegendákról, Károly Jenőröl éppen most emlékeztek meg egy oldalon a válogatott meccsek kapcsán. Tudjátok hogy mennyire fontos nekünk a BAK múltja, eredményei, a

Bita-dupla után nem sikerült a pontszerzés

Futsalcsapatunk pont nélkül maradt a Dunaújváros ellen, bár két góllal is vezettünk, a vendégek fordítani tudtak. Nagyszerűen indult a találkozó a Sport11-ben, hamar kétgólos előnybe

Nem sikerült a pontszerzés Nagykanizsán

Futsalcsapatunk pont nélkül jött haza az NB II rájátszás második körének első mérkőzéséről. Miután hazai pályán magabiztos győzelmet arattunk, reménykedve utazhattunk el az idegenbeli bajnokira

Írj nekünk!

P