Újabb értékes ponttal léptünk közelebb a bennmaradáshoz

Az alsóház első helyén álló Sárvár volt futsalcsapatunk vendége, ám újabb értékes pontszerzés lett a találkozó vége – sőt, még mi szomorkodhattunk a döntetlen miatt.

A péntek esti találkozóra újabb játékossal bővült a keretünk, Bita Mátyás is bemutatkozott BAK-mezben, betegsége után visszatért Bene Zoltán, ám Pető Márk és Lakatos Béla továbbra sem volt bevethető, ahogy ezúttal Frankovszky Dániel sem.

Nagyon lassan csordogált a mérkőzés, a biztonságra játszott mindkét csapat, de mi jártunk a közelebb a gólhoz. A 19. percben aztán jött a menetrendszerű Urbán Gábor-találat, igaz, sajnos a játékvezetők végül öngólként könyvelték el a találatot.

A második félidő hatodik percében aztán a Sárvár-specialista (a legutóbb is kétszer betalált ebben a párosításban) Besenyei Ferenc villant Bita remek gólpassza után, ezzel megdupláztuk az előnyünket. Öt perccel később szépítettek a vendégek, de azonnal jött a válasz, Besenyei volt ismét eredményes, nagyszerűen fordult le a védőjéről, majd a bal alsó sarokba lőtt.

A hajrára ismét feljött egyre a Sárvár, és Arany János több nagy védéssel sokáig tartotta az előnyünket, de az utolsó előtti percben sajnos egyenlíteni tudott az ellenfelünk. Bár a játék képe alapján inkább a mi győzelmünknek állt a zászló, végül igazságos döntetlen született. Mivel az üldözőink közül kettő, a Dunaújváros és a Szigetszentmiklós egymással játszott és ikszelt, míg a Nagykanizsa kikapott, újabb értékes ponttal léptünk közelebb a bennmaradáshoz.

Remekül kezdtük így a rájátszást, az öt meccsből négyszer is veretlenek maradtunk, háromszor pedig nyertünk az első körben, a jövő héten pedig már kezdődik is a második. Nagyon fontos mérkőzés vár ránk Nagykanizsán, ha onnan is sikerül elhozni a három pontot, nagyon jó esélyekkel várhatjuk a szezon hajráját.

FÉRFI FUTSAL NB II, NYUGATI CSOPORT, RÁJÁTSZÁS, 5. FORDULÓ
BAK – SÁRVÁR 3–3 (1–0)*
BAK: Arany – Fekete, Kántor, Decsi, Besenyei – Bita, Kamarás, Bene, Urbán. Vezetőedző: Machalek Attila
Gól: Urbán, Besenyei (2), ill.

*Két ponttal közelebb a céljainkhoz!

Ellenfelünk több fiatalnak is lehetőséget adott, köztük azonban volt egy 15 éves futsalos is. A versenyszabályzat szerint a felnőttbajnokságokban csak a 16. életévét már betöltött játékos léphet pályára, a játékvezetők pedig nem vették észre a fiatalember életkorát.

Az üggyel kapcsolatban egyeztettünk a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, ahonnan azt az információt kaptuk, hogy ha a mérkőzéssel kapcsolatban hivatalból történik az óvás, akkor a Sárvártól a döntetlen utáni egy pontot túl még egyet levonnak jogosulatlan szereplés miatt, nekünk pedig megmaradna a pályán szerzett eredményünk.

Ezt követően jeleztük az esetet a Sárvárnak, ellenfelünk elismerte, hogy nem tudott erről a szabályról. Ebben a helyzetben, mivel nem gondoltuk sportszerűtlennek az intézkedést, hiszen az eset megtörténte után már a Sárvár is jobban járt azzal, ha mi nyújtjuk be az óvást, megtettük a szükséges lépéseket.

A Versenybizottság határozata csütörtök reggel hivatalosan is megérkezett, melynek értelmében a Sárvár elleni mérkőzésünk három pontját 3–0-s győzelemmel jóváírták számunkra. Ennek köszönhetően az NB II alsóházi tabelláján immár 13 ponttal állunk az első kört követően, hat pontra a kiesőzónától.

Legutóbbi bejegyzések

Károly Jenő válogatott

Az egyik klublegendákról, Károly Jenőröl éppen most emlékeztek meg egy oldalon a válogatott meccsek kapcsán. Tudjátok hogy mennyire fontos nekünk a BAK múltja, eredményei, a

Bita-dupla után nem sikerült a pontszerzés

Futsalcsapatunk pont nélkül maradt a Dunaújváros ellen, bár két góllal is vezettünk, a vendégek fordítani tudtak. Nagyszerűen indult a találkozó a Sport11-ben, hamar kétgólos előnybe

Nem sikerült a pontszerzés Nagykanizsán

Futsalcsapatunk pont nélkül jött haza az NB II rájátszás második körének első mérkőzéséről. Miután hazai pályán magabiztos győzelmet arattunk, reménykedve utazhattunk el az idegenbeli bajnokira

Írj nekünk!

P