Újabb erősítés az NB II-re – Temesi Norbert a BAK-ban!

Tovább erősödik az NB II-re készülő futsalcsapatunk! Együttesünk kerete az FTC-től érkező rutinos játékossal, Temesi Norberttel bővült.

Temesi Norbertet a hazai futsalt kedvelőknek nem kell bemutatni, hiszen számos sikert ért el eddigi karrierje során. A pályafutását Gödöllőn kezdte, ahol 19 évesen NB I-es bajnoki címet ünnepelhetett. Ezt követően az FTC-hez igazolt, amelynek színeiben három és fél évet töltött el, és bajnoki bronzérmet szerzett.

A 2011/2012-es szezont már a Dunakeszinél kezdte meg, hét évet töltött el itt, két NB II-es bajnoki cím mellett az NB I-ben is ismét odakerült a legjobbak közé.

A 2018/2019-es idényre visszatért a Ferencvároshoz, tagja volt az élvonalba visszajutó csapatnak, amellyel az előző szezonban az NB I harmadik helyén zárt. A 31 éves, kiváló futsalos a következő bajnoki szezont már a BAK játékosaként kezdi meg!

– Miután eldőlt, hogy nem maradok a Fradinál, több helyről is megkerestek. A BAK-tól éreztem a leginkább, hogy szeretnék, ha itt játszanék, a csapatból többen is rám írtak, ez pedig sokat segített a döntésemben. Úgy látom, hogy egy remek társaság alakul itt, több korábbi csapattársammal is együtt játszhatok, izgatottan várom a bajnoki rajtot! – mondta Temesi Norbert.

Temesi a harmadik nyári igazolásunk Apatini Márk és Kulik Renátó után, így megerősödve várhatjuk a szeptember 5-i, TF elleni szezonrajtot.

Legutóbbi bejegyzések

Nizagara: Átfogó betekintés

Jellegzetes Részletek Aktív összetevő szildenafil-citrát Elérhető adagok 25 mg, 50 mg, 100 mg Adminisztrációs útvonal Orális Gyakori felhasználások Erektilis diszfunkció További információ Nizagaráról A Nizagara

Levitra Super Active Insights

Characteristic Details Active Ingredient Vardenafil 20mg Formulation Soft Gel Capsule Usage Erectile Dysfunction Onset of Action 15-30 minutes Duration Up to 5 hours Link More

Tadapox: A Comprehensive Insight

Characteristic Details Generic Names Tadalafil, Dapoxetine Dosage Forms Cialis 20mg, Viagra 100mg FDA Approval Status Not FDA-Approved Indications Erectile Dysfunction, Premature Ejaculation Disposal Method Consult

Írj nekünk!

P