Négygólos hátrányból álltunk fel, de hiába

Futsalcsapatunk a tavalyi bajnokság harmadik helyezettje ellen fel tudott állni négygólos hátrányból, ám végül nem sikerült pontot szereznünk a PEAC ellen.

Bár a pécsiek még nem szereztek pontot a bajnokságban, eddig csak két meccsük volt a két hibátlan (Haladás és Nagykanizsa) ellen, és mivel tavaly a harmadik helyen végeztek, tudtuk, nehéz mérkőzés vár ránk. Nem könnyítette meg a helyzetünket az sem, hogy sajnos nélkülöznünk kellett a sérült Temesi Norbertet és Nagy Tamást is.

Ellenfelünk kezdte jobban a találkozót, Bartal Bence révén hamar előnybe került, majd Spannenberger Máté is betalált. A 11. percben Karacs Dániel remek villanásával szépítettünk, sőt, megvolt a helyzetünk az egyenlítéshez is, ám a kimaradt helyzetet követő kontrából kétgólos előnybe került a PEAC.

A szünet után Spannenberger és Kungl Ádám révén már néggyel vezetett ellenfelünk, ám ekkor átálltunk az öt a négyre, és hatalmasat fordult a mérkőzés képe. Apatini Márk irányításával parádés hat percet produkáltunk.

A 29. és a 32. percben Kulik Renátó lőtt egy-egy gólt, majd Kántor Barnabás és Tóth Gábor is eredményes volt, így felálltunk a négygólos hátrányból és kiegyenlítettünk! Ellenfelünk azonban összeszedte magát, és visszaszerezte a vezetést Spannenberger révén.

Az utolsó két perc szürreálisra sikeredett, a pécsiek maguk sem hitték el, hogy a kivágott labdáikból is gól lett, így sajnos nem lett szép a vége, 10-5-re kikaptunk, pedig öt perccel a vége előtt még a győzelem is benne volt a játék képében.

Folytatás pénteken, Szombathelyen, a hibátlan Haladás II. otthonában, nagyon nehéz feladat vár ránk.

FÉRFI FUTSAL NB II, 5. FORDULÓ
BAK – PEAC 5-10 (3-1)
BAK
: László – Köntés, Kulik, Apatini, Karacs – Vasas, Csanády, Kántor, Németh, Tóth. Játékos-edző: Kántor Barnabás
Gól: Karacs, Kulik (2), Kántor, Tóth

Legutóbbi bejegyzések

Károly Jenő válogatott

Az egyik klublegendákról, Károly Jenőröl éppen most emlékeztek meg egy oldalon a válogatott meccsek kapcsán. Tudjátok hogy mennyire fontos nekünk a BAK múltja, eredményei, a

Bita-dupla után nem sikerült a pontszerzés

Futsalcsapatunk pont nélkül maradt a Dunaújváros ellen, bár két góllal is vezettünk, a vendégek fordítani tudtak. Nagyszerűen indult a találkozó a Sport11-ben, hamar kétgólos előnybe

Nem sikerült a pontszerzés Nagykanizsán

Futsalcsapatunk pont nélkül jött haza az NB II rájátszás második körének első mérkőzéséről. Miután hazai pályán magabiztos győzelmet arattunk, reménykedve utazhattunk el az idegenbeli bajnokira

Írj nekünk!

P