Négygólos győzelemmel kezdtük a rájátszást!

Futsalcsapatunk nagyon fontos sikerrel kezdte az NB II Nyugati csoportjának alsóházi rájátszását! A mieink 10–6-ra legyőzték a Nagykanizsát, és ezzel rögtön három csapatot meg is előztünk.

Amint korábbi cikkünkben írtuk, az alapszakasz során már nem lehettek vérmes reményeink, de abban bízhattunk, hogy a rájátszásra, amely során gyakorlatilag egy új bajnokság kezdődött, sikerül összetennünk egy ütőképes csapatot.

Céljaink elérése érdekében hat új játékost igazoltunk, rutinos, kiváló labdarúgókat, akik közül többen a nagypályás NB I-et is megjárták és/vagy jelentős (futsal)múlttal rendelkeznek. Fekete Viktor, Besenyei Ferenc, Kovács Bence, Lippai Ákos és Lakatos Béla már az alapszakasz végén felhúzta a BAK-mezt, míg a Nagykanizsa ellen az MTK korábbi gólvágója, Urbán Gábor is debütált nálunk.

A rájátszás első fordulójában, pénteken a Nagykanizsát fogadtuk új hazai pályánkon, a Sport11 Csarnokban. Kiegyenlítetten kezdődött a találkozó, és bár a nyolcadik percben ellenfelünk került előnybe, ezt követően hat perc alatt négy gólt lőttünk: Kovács Bence kétszer, Lakatos Béla és Bene Zoltán egyszer-egyszer volt eredményes.

Egy újabb szépítő gólt követően a szünet előtt még kétszer bevettük ellenfelünk kapuját, Urbán Gábor is góllal debütált, ezt követően Lippai Ákos lőtt szabadrúgásgólt, majd ismét betaláltak a vendégek, így 6–3 volt az eredmény a szünetben.

A második játékrészt viszont álmosan kezdtük, két találattal közelebb jött a Nagykanizsa. Fekete Viktor azonban a csapat élére állt, duplázni tudott, majd egy vendégtalálatot követően Lakatos egy remekbeszabott góllal eldöntötte a találkozót. A hajrában még összejött ellenfelünk hatodik faultja, a kisbüntetőt Fekete váltotta gólra és mesterhármasra.

A vége 10–6 lett, és bár a többi találkozót csak hétfőn játsszák, rögtön három helyet léptünk előre a tabellán. Folytatás másfél hét múlva, Dunaújvárosban.

FÉRFI FUTSAL NB II NYUGATI CSOPORT ALSÓHÁZ, RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
BAK – NAGYKANIZSA 10–6 (6–3)

BAK: Arany – Fekete, Lippai, Lakatos, Kovács – Borsi (k), Urbán, Kántor, Bene, Pető, Decsi, Berlák. Vezetőedző: Machalek Attila
Gól: Kovács (2), Lakatos (2), Bene, Urbán, Lippai, Fekete (3), ill. Őri (2), Pesti, Millei (3)

Legutóbbi bejegyzések

Károly Jenő válogatott

Az egyik klublegendákról, Károly Jenőröl éppen most emlékeztek meg egy oldalon a válogatott meccsek kapcsán. Tudjátok hogy mennyire fontos nekünk a BAK múltja, eredményei, a

Bita-dupla után nem sikerült a pontszerzés

Futsalcsapatunk pont nélkül maradt a Dunaújváros ellen, bár két góllal is vezettünk, a vendégek fordítani tudtak. Nagyszerűen indult a találkozó a Sport11-ben, hamar kétgólos előnybe

Nem sikerült a pontszerzés Nagykanizsán

Futsalcsapatunk pont nélkül jött haza az NB II rájátszás második körének első mérkőzéséről. Miután hazai pályán magabiztos győzelmet arattunk, reménykedve utazhattunk el az idegenbeli bajnokira

Írj nekünk!

P