Lőrinczy-hatossal a szezon legnagyobb győzelme!

Nagyon fontos győzelmet arattunk a pótolt bajnokin, 11-5-re legyőztük a sereghajtó Hidegkútat, ezzel újra bennmaradó pozícióban vagyunk. Lőrinczy Soma hat gólt szerzett!

Végre jó előjelekkel várhattuk a találkozót, bár Beszterczei Attila sajnos továbbra sem volt bevethető, lejárt Lőrinczy Soma eltiltása, felépült kapusunk, László Dániel, és erre a meccsre visszatért Vasas Roland is! Igaz, így is volt eltiltottunk Németh Gábor személyében, valamint Köntés Balázs sem volt bevethető.

A megerősödött csapattal reménykedhettünk benne, hogy kimászunk a gödörből, Lőrinczynek csupán két perc kellett az első góljához, ám sajnos hamar jött a válasz ellenfelünktől. Az 1-1-es eredmény volt a találkozó legkiélezettebb időszaka, tíz perc kellett az újabb Lőrinczy-gólhoz, majd öt percen belül már jött is a harmadik, de előtte még egy öngól választotta csak el attól, hogy eddigre már négynél járjon.

A 17. percben szépítettek a vendégek, de ami késik, nem múlik, a szünet előtt már négynél járt Lőrinczy, így 5-2-vel mentünk a szünetre, mivel a hatodik fault utáni kisbüntetőt sajnos nem tudtuk gólra váltani.

A második félidő elejére rágörcsöltünk picit, és jött néhány könnyű síppal befújt szabálytalanság, így hamar négy faultnál jártunk. A 25. percben vissza is jött kettőre a Hidegkút, ám egy perccel később Bura Attila parádés egyéni villanása után megint három volt közte – éreztük, a második félidőben megszerzett első gól lesz a fordulópont.

Négy perccel később Nagy Tamás lőtt okos gólt. Ellenfelünk átállt öt a négyre, az elején még nem állt össze a védekezésünk, így jött egy újabb szépítő gól, aztán viszont igen. Lőrinczy meglőtte az ötödik találatát, Vasas Roland szépen kihasznált egy üreskapus helyzetet, Bura átbökte a vendégkapust, majd Lőrinczynek meglett a hatodik (!) is – mindezt két perc alatt!

A végén még talált egy gólt a Hidegkút, ezzel kialakult a 11-5-ös végeredmény. Egyrészt ez volt a legtöbb gól, amit szereztünk egy meccs alatt, másrészt ez lett a legnagyobb győzelmünk is – megelőzve a szezon eleji, UTE elleni 8-2-es sikerünket.

Győzelmünkkel hét pontra elhúztunk az utolsó Hidegkúttól, és visszaelőztük az Érdet is, egy ponttal vagyunk előrébb, a még nem kieső pozícióban, éppen ezért nagyon fontos lesz a hétfői, érdi bajnokink.

FÉRFI FUTSAL NB II NYUGATI CSOPORT, ALSÓHÁZ, 1. FORDULÓ, HALASZTOTT MÉRKŐZÉS
BAK – HIDEGKÚT 11-5 (5-2)
BAK
: László – Nagy, Kántor, Bura, Lőrinczy – Pető, Vasas, Pellei. Játékos-edző: Kántor Barnabás
Gól: Lőrinczy 6, Bura 2, Nagy, Vasas, Hegedűs (öngól)

Legutóbbi bejegyzések

BAK-Maximo néven folytatjuk a futsal NB II-ben

Bár futsalcsapatunk az előző szezonban hősies körülmények között kiharcolta a bennmaradást az NB II-ben, sokáig kérdéses volt, tudjuk-e vállalni a másodosztályú folytatást. Törekvéseinkben azonban partnerre

Írj nekünk!

I am text block. Click edit button to change this text. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.