Karacs-tripla és szép helytállás a kupában

Futsalcsapatunk a Magyar Kupa második fordulójában az Aramis ellen lépett pályára. Együttesünk megszorongatta NB I-es riválisát, még vezettünk is az első félidőben, végül azonban búcsúzni kényszerültünk.

Továbbra is hosszú a sérültlistánk, Nagy Tamás, Czinege Norbert és Tóth Gábor mellett László Dániel és Köntés Balázs sem volt bevethető. NB I-es riválisunkkal szemben természetesen nem volt reális cél a továbbjutás, de mindent megtettünk érte, hogy a körülmények ellenére is a lehető legjobban helytálljunk.

A 8. percig gól nélkül tartottuk ellenfelünket, ekkor a sokszoros válogatott Harnisch Ákos lőtt remekbeszabott találatot. Ezt követően azonban egy nagyszerű szűk tíz percet produkáltunk, Karacs Dániel kétszer, Csanády Péter egyszer talált be, ezzel 3-1-re elhúztunk!

Ezt követően elment a világítás az Aramis Csarnokban, így váratlan szünet következett, ami ellenfelünknek tett jobbat, mert a szünetig ki tudtak egyenlíteni, Keresztury Márton és Harnisch Ákos révén.

A második félidőre már többnyire első sorával jött ki az Aramis, és a játékrész elején eldöntötte a találkozót, Juhász Donát két, Papp Bence és Fischer Zsigmond egy-egy góljával. Ezt követően Apatini Márk szépített, majd ezen a meccsen legjobbunk, Karacs lőtte meg saját maga harmadik találatát.

A végén mind a két csapat gyakorolta az öt a négyet (Karacs már ebből talált be), Papp Bence még háromszor bevette a mieink kapuját, de mi is el tudtunk jutni ziccerig, újabb találat azonban már nem sikerült. A vége sajnos megint nem lett szép, hiszen tíz gólt kaptunk, pedig a mérkőzés nagy részében felvettük a versenyt egy osztállyal feljebb lévő riválisunkkal, de a továbbjutásra nem volt esélyünk.

A jövő héten pihenő vár ránk, majd november első hétfőjén a Nagykanizsát fogadjuk az FTC Faházban.

FÉRFI FUTSAL MAGYAR KUPA, 2. FORDULÓ
BAK – ARAMIS 5-10 (3-3)
Aramis Csarnok

BAK: Borsi – Temesi, Apatini, Kulik, Csanády – Karacs, Kántor, Machalek, Németh.
Gól: Karacs (3), Csanády, Apatini, ill. Harnisch (2), Keresztury, Juhász (2), Papp (4), Fischer

Legutóbbi bejegyzések

Károly Jenő válogatott

Az egyik klublegendákról, Károly Jenőröl éppen most emlékeztek meg egy oldalon a válogatott meccsek kapcsán. Tudjátok hogy mennyire fontos nekünk a BAK múltja, eredményei, a

Bita-dupla után nem sikerült a pontszerzés

Futsalcsapatunk pont nélkül maradt a Dunaújváros ellen, bár két góllal is vezettünk, a vendégek fordítani tudtak. Nagyszerűen indult a találkozó a Sport11-ben, hamar kétgólos előnybe

Nem sikerült a pontszerzés Nagykanizsán

Futsalcsapatunk pont nélkül jött haza az NB II rájátszás második körének első mérkőzéséről. Miután hazai pályán magabiztos győzelmet arattunk, reménykedve utazhattunk el az idegenbeli bajnokira

Írj nekünk!

P