Bita-dupla után nem sikerült a pontszerzés

Futsalcsapatunk pont nélkül maradt a Dunaújváros ellen, bár két góllal is vezettünk, a vendégek fordítani tudtak.

Nagyszerűen indult a találkozó a Sport11-ben, hamar kétgólos előnybe kerültünk, Bita Mátyás kétszer is bevette az újvárosiak kapuját. Ezt követően viszont sajnos több hiba csúszott a játékunkba, az eladott labdák és a létszámfölényes helyzetek után a szünetig fordítani tudott ellenfelünk.

A második félidőben aztán tovább nőtt az újvárosiak előnye, majd ismét lehoztuk a kapust, és bár idegenben ez a húzás bevált, és fordítani tudtunk, ezúttal sima vendégsiker lett a vége. Mivel hétfőn a Nagykanizsa is nyert Szigetszentmiklóson, így egy helyet visszább csúsztunk, de a sereghajtó miklósiak továbbra is kilenc pontra vannak tőlünk, így nagyon közel kerültünk a biztos bennmaradáshoz!

FÉRFI FUTSAL NB II NYUGATI CSOPORT, RÁJÁTSZÁS, ALSÓHÁZ, 7. FORDULÓ
BAK – Dunaújváros 2–9 (Bita 2, ill. Csányi 3, Kovács, Tóth, Godslove 2, Ivacs, Cseresnyés)

Legutóbbi bejegyzések

Károly Jenő válogatott

Az egyik klublegendákról, Károly Jenőröl éppen most emlékeztek meg egy oldalon a válogatott meccsek kapcsán. Tudjátok hogy mennyire fontos nekünk a BAK múltja, eredményei, a

Nem sikerült a pontszerzés Nagykanizsán

Futsalcsapatunk pont nélkül jött haza az NB II rájátszás második körének első mérkőzéséről. Miután hazai pályán magabiztos győzelmet arattunk, reménykedve utazhattunk el az idegenbeli bajnokira

Írj nekünk!

P